Na, csak eltelt 3 hónap, hogy elkezdtem a blogot, aztán nem írtam semmit. Várható volt, valahogy rá kell vennem magam az aktivitásra.

Tulajdonképpen világrengető események nem történtek. Párszor voltam egy-egy hetet otthon, aztán július végétől augusztus közepéig három hétig szabin voltam. Ma jöttem vissza Prágába.

Eredetileg csak két hétig lettem volna szabin, de kicsit átalakult a dolog.

Augusztus 12-én el kellett volna egy hónapra repülnöm Grúziába. Dolgozik ott a cégem színeiben egy L-410, - mivel van szakszóm rá - megkérdezték, akarok-e egy váltást vállalni. Nem voltam még Grúziában, nyáron jó is az irodából kiszabadulni, a munka sem egy bánya (repelőtti, reputáni, esetleg hibajavítás), a környezet ragyogó - reptéren a szálloda, medence - , hát miért ne?

A jegyet 12-re megvették, Bp-Moszkva-Tbiliszi, 11-én már majdnem elkezdtem csomagolni, mikor jött Prágából a telefon: utazás lefújva, a géptujal felmondta a szerződést, a gép hazarepül Csehországba. Csalódott voltam, akkorra már beleéltem magam. Mindegy, így alakult.

Így hát a három hetet otthon a ház, illetve a lakás tatarozásával telt. Felújítódott a lányom szobája (ezt még a párom csinálta a gyerekekkel), a fiam szobája (glettelés, festés, parkettázás), a gyerekeknél majdnem minden bútor lecserélődött, ablakok újrafestése, stb. Hát mit mondjak? Aktív szabi volt, amit a 36-37 fokos hőség sem tett vonzóbbá. Azt hittem, az utolsó hét szabad lesz és néhány napra elmegyünk valahová egy mikronyaralásra, de hát nem vagyok egy szakiparos, nekem ez tovább tart.

Összegezve: jobban elfáradtam, mint a szabi előtt.

Talán kétszer voltunk az agárdi strandon egy-egy délutánra. Ja, és amikor hazamentem, az első vasárnap lementünk Anyámékhoz Révfülöpre a nyaralóba Anna-nap alkamából. Ebédre meghívtuk őket Badacsonyba a kisfaludi házba. Nem egy olcsó hely, de néha ilyen is kell.

Mindenesetre Anyámék jól érezték magukat, és ez a lényeg.

Utána ők visszamentek a telekre, mi még sétáltunk egyet a kikötőben meg a piacon, aztán ennyi. Az az igazság, hogy még mindíg nem tudott igazán megfogni a Balaton, ha nincs strandidő, nem nagyon lehet programok közt válogatni, a discozáshoz meg már öreg vagyok.

Nehéz volt megint visszajönni. Három hétig átlagos, mondhatni konszolidált életet éltem (leszámítva a tatarozással járó kuplerájt és magát a melót a trópusi hőségben): otthon laktam, minden napot a szeretteimmel töltöttem, ahogyan az ilyen korban természetes. Lenne. Csak nem Magyarországon.

Egyik oldalról érdekes lesz ez a munka, ha beindul minden, de a másik oldalról nem természetes, hogy 57 éves koromban 3-4 hetet külföldön, távol a családomtól, az otthonomtól töltök és csak egy-egy hetet lehetek otthon. Ez a "kaland" 20-30 éves korban jó, ameddig a fiatal emberben megvan a vágy a csavargásra, az egzisztencia felépítésére nagyon jó, de most ez kicsit elkésett. Meg az egzisztencia nem felépül, hanem romjaiból újáépül. Nem mindegy!

Pedig ez jósolhatóan így lesz az elkövetkezó hosszú évek során, legalább is remélem, nem borul össze. Mert otthon lehetőség: nulla. És ez egy hataloomváltással sem változik egy pillanat alatt, hosszú évek kellenek, míg a romokból megint működő országot építenek (ha építenek!).

Amíg otthon voltam, szomorű hír is ért: egy volt kollégám és barátom - családdal jártunk össze gyakran - váratlanul meghalt. Úgy egy éve foltot találtak a tüdején, különböző vizsgálatok után azt mondták neki, nem rák. Aztán mostanában, mikor már köhögési rohamai voltak, vért köhögött, csak elkezdték újra vizsgálni. Végül megműtötték, kivették a fél tüdejét. Csakhogy a szíve nem bírta, néhány óra múlva elment. 58 éves volt, az én korosztályom. A temetésére szeptember elején hazamegyek. Isten veled Géza.

Ja, még egy számomra kedves dolog történt. Amíg otthon voltam és tataroztam, nem mindíg volt érkezésem főzöcskézni, amikor elfogyott a kaja, ezért gyakran bementünk a büdaörsi reptérre ebédelni. Egyik alkalommalösszefutottunk előző munkahelyem tulajdonosával, aki a gyerkőcök láttán megkérdezte, akaunk-e repülni. Naná!

 Így hát ebéd után irány a HA-SKL lajstromjelű C172-es. Azt szerettem volna, hogy a Kisbanya (a kisebbik lányom :-) ) ül előre, ő még nem vezetett repülőt, a fiam már igen, igaz csak levegőben, útvonalon. Viszont

Viszont Banyus nem akart, Zsolti ült előre. Pisti, a pilóta, oktató, ötjegyű repült óraszámmal mindjárt elkezdte tanítani. A gyerek felszált, repült (kivéve amikor a házunkat fényképeztük), megközelített, és leszállt. Persze (főleg szóbeli) segítséggel, de ő csinálta! Büszke is voltam rá.

 Ez itt meg a birtok Budatétényben (hátul a mini-Hawaii :-) ).